9000 fős megakongresszus Budapesten

2019. június 13-án nyílik és június 16-ig tart Budapesten az Európai Vese Társaság és Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság (ERA-EDTA) 56. nemzetközi kongresszusa.

A világ legjelentősebb nephrológiai szakmai szövetsége évente más európai városban ülésezik. A 2019-es kongresszusra hét évvel ezelőtt nyújtott be pályázatot a Hungexpo a Magyar Nephrológiai Társaság támogatásával. Budapest legutóbb 1986-ban volt az esemény házigazdája. Akkor a 3 ezer fős rendezvény nagynak számított, ám azóta a résztvevők száma megháromszorozódott. A kongresszus négy napjára 9-10 ezer orvos delegátust várnak június 13–16. között a világ minden tájáról.

A Hungexpón már javában folynak az előkészületek a 2500 fő befogadására alkalmas plenáris terem és további hét, 500-1000 fő kapacitású szekcióterem kialakítására. A rendezvény teljes helyigénye 40 ezer négyzetméter lesz. Az A pavilonban egy 8000 négyzetméteres kiállítási helyszín és 1500 négyzetméter poszter szekció, valamint egy nagy E-campus közösségi tér kap helyet.

A rendezvény méreteit jól jelzi, hogy a házigazda Hungexpo összesen 9 ezer bútort mozgat a helyszínen, és több 10 ezer adag ebéddel készül a kongresszusra.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest ismét felkerült az európai megakongresszusok térképére. Bécs, Madrid és Koppenhága után érkezik hozzánk ez a rendezvény, sok évi előkészítő munka után. A Hungexpo számos, több ezer fős kongresszust látott már vendégül és szervezett meg az elmúlt években, az ERA-EDTA mérete miatt azonban kiemelkedik ezek közül is. A csaknem 10 ezer vendég a főváros összes nagyobb szállodájának érezhető forgalmat hoz, mindez előzetes számításaink szerint körülbelül 30 ezer vendégéjszakát jelent. Egy ilyen kongresszus több száz embernek ad munkát, kiváló lehetőség a turisztikai szolgáltatóknak, hatással van Budapest turizmusára” – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója.