Budapest-Santander a Ryanairrel
Elindította új, közvetlen repülőjáratát Budapestről az észak-spanyolországi Santanderbe a Ryanair ír diszkont légitársaság.
A légitársaság hetente kétszer közlekedik majd a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között. Utóbbi fejlesztésére, épp az újabb úti célok és az így egyre növekvő utasforgalom miatt 6,6 millió eurót (2 milliárd forint) költenek 2021-ig. A beruházás egyebek mellett a reptér világítási, a kommunikációs, valamint tűzvédelmi hálózatának fejlesztését tartalmazza.
A santanderi légikikötő dinamikusabban fejlődik a többi spanyol repülőtérnél, tavaly 937 ezer utast fogadott, erre az évre 40 ezerrel nagyobb utasszám elérését tűzték ki célul. Ehhez várhatóan hozzájárulnak majd a magyar utazók is; tavaly mintegy 200 ezren érkeztek Budapestről valamelyik spanyolországi repülőtérre. A Budapestre érkező spanyol utasok száma mintegy 170 ezer volt a múlt évben, a légiutas-forgalom a két ország között látványosan nő, mértéke 2017-ben meghaladta a 20 százalékot.
A Vizcayai-öbölben található tengerparti város, Santander Kantábria autonóm közössége fővárosa. Az autonóm régió Magyarország tizenegyedik kereskedelmi partnere, területe 5300 négyzetkilométer, lakosainak száma több mint 580 ezer. A térség világhírű természeti szépségeiről, tengerpartjai vonzzák a vízi sportok kedvelőit, hegyei a kirándulóknak, túrázóknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. Gasztronómiája izgalmas és sokszínű. Santander közelében található az UNESCO világörökség részét képező Altamira-barlang is, amelynek látogatása ugyan korlátozott, de a környék ezen kívül is gazdag a paleolitikumból származó archeológiai leletekben.
Emellett Santanderből könnyen elérhető a többi észak-spanyolországi régió, keletre Baszkföld, nyugatra Asztúria.