A MUISZ elnöke nyilatkozik a Neckermann-ügyben
A MUISZ-nak nincs sem joga, sem hatásköre arra, hogy az egyes utazási vállalkozások saját, vagy egymás közötti belső ügyeibe beleavatkozzon – mondta lapunk megkeresésére Molnár Judit a Neckermann Magyarország anyavállalatának csődjét követő hazai helyzetről.
Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke elmondta, hogy a Thomas Cook cégcsoport egyes külföldi tagjainak csődje kapcsán az elmúlt napokban több alkalommal is megszólalt és válaszolt a sajtó kérdéseire.
Mindig hangsúlyozta, és most is megerősíti, hogy bár az utóbbi években szembesülnünk kellett azzal, hogy utazási vállalkozások körében is előfordul egy-egy negatív esemény, csőd, felszámolás stb., az összkép azonban továbbra is az, hogy érdemes és biztonságos utazási irodával utazni. Az interjúban utalt arra is, hogy az utazási irodák szigorú jogszabályi környezetben tevékenykednek, amely több komoly biztosítékot is tartalmaz az utasok biztonsága érdekében.
Kiemelte, igen sajnálatosnak tartja, hogy a Neckermann mint régóta sikeres és jól működő magyar vállalkozás nehéz helyzetbe került a cégcsoportban történtek miatt, s bízik benne, hogy a társaság felül tud kerekedni a nehézségeken.
A MUISZ-elnök elmondta, hogy a Neckermann a MUISZ kérésére arról adott tájékoztatást – a Thomas Cook csoport brit tagjának szeptember 23-án bejelentett csődje, német és osztrák tagjának pedig szeptember 25-én közzétett csődvédelembe menekülése óta –, miszerint nagy erőkkel dolgoznak annak érdekében, hogy a foglalásokat teljesítsék, illetve amennyiben a teljesítésnek akadálya van, akkor a legjobb megoldást megtalálják. Az aktuális információkat szeptember 23-án, 25-én és 28-án a honlapjukon közzétették, és szeptember 27-én partnereiket kör-e-mailekben értesítették a tudnivalókról, kérve, hogy az utasokat ennek megfelelően tájékoztassák.
Molnár Judit a fentieket kiegészítette még azzal, hogya MUISZ-nak nincs sem joga, sem hatásköre arra, hogy az egyes utazási vállalkozások saját, vagy egymás közötti belső ügyeibe beleavatkozzon, ezért azt kéri és javasolja, hogy a partnerirodák a Neckermann Magyarországot érintő kérdéseikkel közvetlenül a nevezett vállalkozáshoz forduljanak.