Árat emel jövőre a Lufthansa

A folyamatosan emelkedő kerozinárak miatt 2019-ben áremelésre kényszerül a Lufthansa. Németország legnagyobb légitársasága érezhető mértékű jegyáremelésre készül a következő évben, erről Carsten Spohr, a cég vezérigazgatója beszélt a harmadik negyedéves pénzügyi adatok közlése kapcsán.

A cégvezér elmondása szerint idén összesítve várhatóan 850 millió euróval többet kénytelenek üzemanyagra költeni, mint 2017-ben, a kerozinszámla végösszege meghaladhatja a hatmilliárd eurót. A rosszabbik hír, hogy 2019-ben még nagyobb, 900 millió eurós emelkedéssel számolnak, ez pedig már kihatással lesz a jegyárakra, másképp nem fenntartható a nyereséges üzemelés. A légitársaság üzemi eredménye a harmadik negyedévben 11 százalékkal, 1,35 milliárd euróra csökkent az előző évhez képest, annak ellenére, hogy a cég bevételei a 150 millió euróval 9,96 milliárdra emelkedtek.

Az olaj drágulása mellett a profitcsökkenés másik forrása, hogy 2018 első tíz hónapjában összesen 18.000 járatot kellett törölnie a Lufthansának, a törölt járatok és késések miatt nagy összegű többletköltség keletkezett. Harry Hohmeister igazgatótanácsi tag elmondása szerint ennek hatása egyenértékű azzal, mintha a legnagyobb, frankfurti bázisrepülőterük két hétig zárva lett volna – írja az Infosurhoy.

Emellett a diszkont leányvállalat, az Eurowings által az egykori Air Berlintől átvett hetvenhét gép rohamléptékben lezajlott integrációja is jelentős költségtényező volt a légitársaság számára. Az utasforgalomra ellenben nem sokat panaszkodhatnak a cég vezetői, csak októberben 6,4 millió utast választotta őket, 5,8%-kal több, mint egy évvel korábban, bár az átlagos járatkihasználtság kis mértékben csökkent. A 2019-es jegyáremelés várható mértékéről Spohr nem mondott konkrétumokat, mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy ki fogják-e terjeszteni azt a német holdinghoz tartozó többi légitársaságra.

Forrás AIRportal