Bemutatkozott Sardzsa, a családbarát régió
Látványos prezentációval és B2B workshoppal mutatkozott be közép-európai roadshow-jának budapesti állomásán az Egyesült Arab Emírségek harmadik legnagyobb városa, Sardzsa, valamint a hasonló nevű emírség – számolt be a turizmus.com.
A mintegy 60 meghívottat – utazási irodás szakembereket és a szaksajtó képviselőit – a Four Seasons Hotel Andrássy termében a rendezvény háziasszonya, Kenderesy Nadin, a PR in Hungary Kft. PR-igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót a Sardzsa Kereskedelmi és Turisztikai Hivatal elnökének, Khalid Jasim Al Midfának, valamint kollégájának, Alevtina Aleksashinának, akik a hallgatóságot pillanatok alatt a mesés kelet egyik rejtett szegletébe repítették.
Sardzsa különleges helyet tölt be a hét emírség életében, hiszen megalakulásuk óta (1971), tehát már a kezdetektől felvállalta a „kulturális követ” szerepet, s a kultúrába, a hagyományok éltetésébe fektetett sok-sok energia és folyamatos edukáció meghozta az első átütő sikert: 1998-ban ugyanis az UNESCO Sardzsát választotta az arab világ kulturális fővárosnak.
Az sem mellékes tényező, hogy itt rendezik a világ második legnagyobb könyvfesztiválját, ráadásul a gyermekek oktatásában és játszva, szórakoztatva tanításában is élen járnak. Ennek egyik bizonyítéka egy igen különleges olvasófesztivál a gyermekeknek (Sharjah Children’s Reading Festival), mely idén április 17–27. között mintegy 200 ezer látogatót vonzott a térségbe.
Mindent a jövő generációjáért
A jövő generációjára nagy hangsúlyt fektetnek, ezért is szeretik magukat a „családbarát régió” elnevezéssel illetni, ami abban is megnyilvánul, hogy az emírség úgynevezett „dry emirate”, ahol egyáltalán nem árulnak szeszes italt. Akinek ez – valamint a hangos éjszakai élet – hiányzik, annak elég átruccannia a szinte karnyújtásnyira fekvő Dubajba.
De milyen attrakciók várják a látogatót az emírségben? Mintegy 22 kifejezetten gyerekbarát múzeumával, valamint a szinte érintetlen természettel, mely – eltérően a többi emírségtől – nem csupán tengerpartból és sivatagból áll, hanem sziklás hegyvidékből is (Hajar-hegység), ahol a csodálatos természetvédelmi területek, gazdag vadvilággal (Al Hefaiyah Mountain Conservation Centre) várják a látogatót.
A vízi sportok kedvelőinek jó hír, hogy Sardzsa az egyetlen olyan emírség, amelynek nemcsak a Perzsa-, hanem az Ománi-öböl vize is mossa partjait, az egyik oldalon az Al Khan beach hívogat, míg az Indiai-óceán felé eső részen Kalba partszakasza érdemel figyelmet.
Élményközpontok és ősi városok
Az emírség székhelye, Sardzsa megannyi attrakciót kínál, szintén a családbarát „védjegy” mentén: a kihagyhatatlan élményközpontok közt ott sorakozik az Al Montazah Park, ami egy hatalmas vidámpark, de ott a hatalmas tengerészeti múzeum és akvárium is (Sarjah Maritime Museum and Aquarium), valamint egy igazi különlegesség, a Kalid-tavon található kis sziget (Al Noor Island), ahol mintegy 500 fajta pillangó világába leshetünk be, a dizájnos pavilonokról már nem is beszélve.
A régió – hűen erős kulturális hitvallásához – a hagyományokat is erősen őrzi és táplálja, érdemes ellátogatni Mleiha ősi településére is, amely sokat mesél a régió múltjáról. Sardzsa városában egyébként jóval több autentikus arab épület található, mint máshol az emírségekben, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a látogató az eredeti arab városok hangulatát is magába szívhassa.
Mindezek mellett persze a régió ultramodern szállodákkal várja az érkezőt, s nem maradhatnak el az éttermek, bevásárlóközpontok sem, megvan minden, ami egy igazi családi nyaraláshoz szükséges.
Napi összeköttetés Budapesttel
A prezentációkat Csány Márton, az Emirates értékesítési vezetőjének előadás zárta. Kiemelte, hogy az Emirates nem csupán a business vagy first class utasoknak kínál felejthetetlen utazás fedélzetén, hanem az economy utasok is választhatnak például mintegy négyezer tévécsatorna adásából – közülük 100 gyerekcsatorna is elérhető –, élvezhetik a fedélzeten az ingyenes wifit, valamint 60 nyelven, köztük természetesen magyarul is szólnak hozzájuk a légiutas-kísérők.
Beszélt a légitársaság Fly better programjáról, ami magába foglalja a társaság minden szolgáltatásánk folyamatos tökéletesítését, a fedélzeti menütől kezdve a még jobb ár-érték arányú jegyekig. Budapestről az Emirates napi járatával elérhető Sardzsa (Dubajon keresztül), október 1-jétől pedig már a Fly Dubaj járatai is naponta fognak közlekedni Budapest és Dubaj között.
A prezentációk után a mintegy 45 utazási irodás szakember B2B workshop keretében ismerkedett meg az emirátusból Budapestre érkezett szállodák és egyéb szolgáltatók (Coral Beach Resort & Spa; Occidental Sharjah Grand Hotel; Sharjah Investment & Development Authority Sheraton Sharjah Beach Resort & Spa; Four Points by Sheraton Sharjah; Golden Tulip Hotel Apartments; Orient Tours; Sharjah National Hotels; Sharjah Collection by Mysk; Al Bait Hotel Sharjah) kínálatával.
A rendezvényt az elmaradhatatlan tombola zárta, értékes nyereményekkel (repülőjegy, szállodai ellátás, ajándéktárgyak), majd pedig a Zrínyi teremben kellemes brunch mellett folytatták a meghívottak az üzleti beszélgetést.