Bővítik Nyíregyháza kulturális negyedét
A három részből álló beruházás keretében megépül egy színháztörténeti múzeum, megszépül két belvárosi közterület és folytatódik a Kállay-kúria fejlesztése.
A nyíregyházi kulturális negyed a Bessenyei és a Benczúr tereket, valamint az ott található Móricz Zsigmond Színház környezetét és a tavaly felújított szabadtéri színpad területét foglalja magában.
Ezen a területen kezdődik el az a több elemből álló beruházás, melynek keretében új funkciót kap az egykori helyőrségi művelődési központ, folytatják a Kállay-kúria felújítását, valamint új térburkolatot és járdákat építenek ki a két téren – számol be a magyarepitok.hu.
A volt tiszti klub helyén, a teátrumhoz közel alakítják ki a – Krúdy Gyula városi és színházi kötődése miatt – Szindbádra keresztelt kulturális intézményt, amely egy egyedülálló színháztörténeti múzeumot, pódiumszínpadot, éttermet és rendezvénytermet foglal majd magába.
A tervek szerint a jövő nyárra elkészülő, mintegy 756 millió forintos pályázati forrásból épülő komplexum fő attrakciója egy 36 férőhelyes 3D-s mozi lesz, amely öt színháztörténeti korszakot mutat be ötnyelvű narráció segítségével.
A program Kállay-kúriát érintő része idén nyáron kezdődött el, a 400 millió forint értékű beruházás során Kállay Miklós egykori miniszterelnök rezidenciájának melléképületét újítják fel. A tervek szerint ott helyezik majd el az interaktív várostörténeti kiállítást, de konferenciaterem és multifunkciós tér kialakítása egyaránt szerepel a felújítási tervben.
A Benczúr és a Bessenyei tér eddig elmaradt felújítási munkálataira több mint 442 millió forint támogatást kapott az önkormányzat. Mindkét téren megújulnak a térburkolatok, a parkok megújult arculatához illeszkedő akadálymentesített járdákat és térvilágítást építenek ki.
Mindhárom beruházás jövő nyárra készül el Nyíregyházán.
Forrás: turizmus.com