Debrecen és Győr az új szilveszteri sláger

Debrecen és Győr az új szilveszteri sláger

Idén is Budapest, Eger és Hajdúszoboszló számíthat a legtöbb vendégre szilveszterkor a Szallas.hu előfoglalási statisztikái szerint, de a top 10-ben van változás. Szilveszterkor 2017-ben is a főváros volt a legnépszerűbb, és ez az idén sem változott. A második és harmadik helyen megint Eger  és Hajdúszoboszló osztozik. Újdonság viszont, hogy tavalyhoz képest két új szereplője van az idei top 10 belföldi utazási célpontnak: Győr és Debrecen. A Szallas.hu adatai alapján az autóval megközelíthető, szilveszteri, külföldi települések között sorrendben Zakopane, Pozsony és Krakkó a leggyakoribb választás.

A szállásfoglaló oldal közleménye szerint a népszerűbb, extra programokat kínáló helyeken mostanra már nincs szabad szoba, pedig a vendégeknek átlagosan 50 százalék feletti felárral kell számolniuk, és a 100 százalékos felár sem ritka szilveszterkor – mondta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere a közleményben.

A debreceni advent egyik látványossága volt az óriáskerék. Fotó: C. Kiss Ilona

A Szallas.hu adatai szerint egy átlagos szilveszteri foglalás 65 274 forint, a leggyakrabban két éjszakára megy egy átlagosan 3,47 fős társaság. A legkisebb értékű előfoglalás mindössze 4000 forint volt, a legdrágább pedig közel 2 millió forint. Minden 10. szálláshelyen SZÉP-kártyával egyenlítik majd ki a számlát, ami jellemzően 2019. első napjára fog esni.

A megszokottnál magasabb árakban szerepe van annak is, hogy a szállás mellett extrákat is tartalmaz. A csomagajánlatok többsége kiadós szilveszteri menüt, korlátlan fogyasztást, és valamilyen aktivizáló programot is tartalmaz. A szilveszteri mulatságokon sztárfellépők mellett népszerűek a tombolák, a kicsiket is megmozgató vagy éppen lekötő, családos, szórakoztató programok, valamint éjfélkor a tűzijáték.

Forrás: turizmus.com/MTI