Elindult a charterszezon a Hévíz-Balaton repülőtéren
A Mutsch Ungarn Reisen immár 18 éve működtetett charterével, egy CRJ 900 típusú gépen érkező vendégeket Könnyid László köszöntötte. A szakember az MTI érdeklődésére elmondta: a Sármellékre érkező charterjáratokkal elsősorban Hévízen, továbbá Zalakaroson és Kehidakustányban pihenő vendégeket szállítanak.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a négycsillagos hévízi Hotel Európa fitxxxx vezérigazgatója hozzátette, a szálláshelyek – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is mintegy 50 ezer vendégéjszakát remélnek a térségbe – különböző szervezésben – légi úton érkező turistáktól, ami jelzi, szükség van a regionális reptérre.
Könnyid László kiemelte: az utóbbi években drasztikusan visszaesett Németországból az autóbuszos turisták száma, miközben változatlanul népszerűek a repülőgépes utak. Ráadásul, a légi úton érkezők átlagosan két hétig maradnak, kifejezetten a gyógyszolgáltatások igénybevételére érkeznek, és értékelik, hogy Magyarország biztonságos úti cél.
Kultsár Judit, a német chartereket szervező Mutsch Ungarn Reisen ügyvezetője az MTI-nek azt mondta: idén Frankfurtból a Lufthansa, Berlinből, Düsseldorfból és Hamburgból pedig a cseh CSA légitársasággal szerződtek az utasok szállítására. Az október közepéig tartó szezonban Frankfurtból – egy öthetes szünetet leszámítva – hetente, a másik három városból kéthetente érkeznek a járatok. Hozzátette, hogy a tavaszi járatokra már januárban elkelt az összes hely.