Gyenge forint, de kevés áremelés

Egyelőre nem vetette vissza az utazási irodák kínálata iránti érdeklődést a gyenge forint, igaz, a cégek tartózkodnak az áremelésektől – írta a Napi.hu.

Csupán néhány utazási iroda emelte a programfüzetében meghirdetett árait 4-5 százalékkal a gyenge forint miatt – írta a Népszava. Az elmúlt három hónapban az átlagosan 310 forintos euró árfolyam időnként 330 forintig is felkúszott, de az utóbbi napokban 322-323 forintnál stabilizálódott. Ez rosszul érintette a külföldre, különösen az euróövezetbe utazó magyar turistákat.

Az utazási irodák indokolt esetben, mint amilyen az árfolyamváltozás, emelhetnek az áraikon, ám ezt csak az indulást megelőző 20-ik napig tehetik meg. Ha az áremelés mértéke meghaladja a nyolc százalékot, az utas indoklás és bánatpénz befizetése nélkül elállhat az utazási szerződéstől – mondta a napilapnak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke.

A turisztikai piacon nagy a verseny, ezért az irodák egy ésszerű határig vállalják az árrésük terhére a forint gyengülés hatását. Egyelőre jó idegenforgalmi évre számít az ágazat, jók a foglalási adatok, nem tapasztalható, hogy lemondanák a külföldi utakat a magyarok. Népszerűek az all inclusive ellátást kínáló utak, mert akkor csak a fakultatív programokra kell költeni.