Megnyithat a Rác fürdő és a szálloda

A Fővárosi Közgyűlés szeptember 26-i ülésén megteremtette annak lehetőségét, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. hitelt vegyen fel a Rác fürdő megnyitásához. További fürdők fejlesztésére is lesz pénz.

A fürdő impozáns folyosója. Fotó: budapest24.hu

Szőke László, a BGYH Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, egy 2,5 milliárd forintos hitel rendelkezésre állását kívánják megszerezni, amiből a fürdő és a szálloda is nyitásra kész állapotba hozható. Szerinte amennyiben az ehhez szükséges döntések még a tulajdonba kerülés előtt megszületnek, akkor azzal 4-5 hónappal meggyorsítható a beruházás. A BGYH-nak nem kell jutalékot fizetnie a hitel rendelkezésen tartása idejére, azt pedig csak a főváros birtokbavételét követően hívnák le – jelentette ki, hozzátéve, ennek köszönhetően a tulajdonosváltás elmaradása esetén sem érné kár a társaságot.

Az ülésen elsőként szót kérő Tarlós István főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. (BVH) felügyelőbizottságának elnöke szerint a hitelfelvételt csak azt követően szabad engedélyezni, hogy a fürdő a főváros tulajdonába került. Későbbi ellenzéki kérdésekre válaszolva erről azt mondta, reményei szerint ez még az idén megtörténhet. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes azt javasolta, hogy a képviselők engedélyezzék a hitelkeret igénylését a BGYH-nak, ugyanakkor a hitel lehívását kössék egy újabb közgyűlési döntéshez.

A képviselők végül 26 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes javaslatát. Az önkormányzati hitelfelvételhez a kormány engedélyét is ki kell kérnie a főpolgármesternek.

A közgyűlés ezzel egy időben további mintegy 500 millió forintos hitelvételt engedélyezett a BGYH-nak – a BVH felügyelőbizottságának jóváhagyása esetén –, amit a pesterzsébeti sós-jódos gyógyfürdő és strand újjáépítésére és fejlesztésére, valamint a Király Gyógyfürdő fejlesztésére fordíthat.

Forrás: MTI