Nagyobb biztonságban vannak az utazók – a MUISZ nyilatkozata a Katolikus Rádióban

Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegét valamelyik utazási irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják pénzüket.

Mint azt Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége marketing és kommunikációs bizottságának tagja kifejtette, a szigorításnak a nagyobb utazási irodák csődjéhez van köze, az egyik vonatkozó kormányrendeletben a kauciós biztosítással, valamint a vagyoni felelősségbiztosítással kapcsolatos szigorítás eredményeképpen az utasok még nagyobb védelmet kapnak.
(…)

Forrás: Katolikus Rádió, Hírtükör – 2018. 06. 11., 6:30.

Korábban a témáról így nyilatkozott a Magyar Biztosítók Szövetsége.

„Az új szabályozásban a korábban egységes fedezet két részre bomlik. A vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezetet. Ha viszont az utazási csomagban a szállítás is benne van, akkor az utazásszervezőnek biztosítást kell kötnie az utas esetleges kényszerű kint tartózkodása és hazautaztatása költségeire. Ezen fedezetek meglétéről az utazásszervezőnek még a szerződéskötést megelőzően kötelező tájékoztatni az utast. A pótlólagos garancia azonban csak csőd esetén jelent védelmet, semmilyen módon nem váltja ki a hagyományos utasbiztosítást.

Becslések szerint még ma is csak nagyjából minden második külföldre utazó él az utasbiztosítási lehetőséggel, sokan csak a baj bekövetkezte után szembesülnek azzal, hogy a felmerülő költségeket saját maguknak kell állniuk – írja közleményében a MABISZ. Az Európában utazóknak bizonyos védelmet jelent sürgősségi esetekben az Európai Egészségügyi Kártya (EEK) is, amelyet érdemes kiváltani, ám azzal tisztában kell lenni, hogy ez csak az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban használható.”