Tengerjáró kínaiaknak

A világ szállodái után az óceánjáró luxushajóknak is meggyűlik a baja a kínai utasokkal – írta a turizmus.com. Az Aqua Magazin Online adta hírül, hogy „a Norwegian Cruise Line … bejelentette, áprilistól megkezdi Kínát érintő útvonalainak leépítését. A cég a Norwegian Joy nevű, hatalmas hajójával szolgálta ki az ottani utasokat, de úgy tűnik, az éhes gyomrokkal nem bírják a versenyt.”

A Norwegian hajója

Magyarul: a kínai utasok – ugyanúgy mint a szállodákban – elképesztő mennyiségű ételt fogyasztanak. S ami ennél is rosszabb, a büféasztalnál megpúpozott tányérjaikon gátlástalanul hagynak ott tömérdek ételt, ami így a szemétbe kerül.

Másképp reagált a Royal Caribbean Cruises. A hajótársaság magyarországi képviselője, Nemes Horacek Márta, a Tengerjáró Kft. ügyvezetője elmondta, hogy most építik – s 2019-ben át is adják – azt a hajót, amelyet a kétségtelenül speciális kínai piacra terveztek. A Quantum Ultra hajóosztály első tagja lesz a Spectrum of the Seas, amelyre már foglalhatnak az érdeklődők.

A nem kínai utasoknak szánt, diplomatikus figyelmeztetés szerint ez a hajó „culturally enriched” kínálatot ajánl majd. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy kifejezetten a kínai utasok igénye szerint alakítják ki a belső tereket, például az általuk kedvelt kaszinókat üzemeltetnek, vagy pl. a személyzetnek legalább az 50 százaléka kínai lesz, a sikeresebb kommunikáció kedvéért.

Forrás: turizmus.com