Újra látogatható a pécsi Barbakán-bástya
2018 óta balesetveszély miatt volt elzárva a pécsi belvárosi körbástya, amit most harmincmillió forintból teljes körűen felújított az önkormányzat.
Még az előző városvezetés döntött a most befejeződött rekonstrukció elindításáról. Ennek keretében az elmúlt hónapokban mintegy harmincmillió forintból, hatvan köbméternyi fa beépítésével teljes körűen felújította az önkormányzat a fából készült lépcsőket, a gyilokjárót, a bástyához vezető hidakat, s a korábbi fa tartószerkezeteket fémre cserélték biztosítva ezzel ismét hosszú időre a Barbakán-bástya látogathatóságát.
Péterffy Attila polgármester emlékeztetett arra, hogy 2018-ban balesetveszély miatt zárták el a látogatók elől az építményt, így a pécsi székesegyháztól nyugatra lévő körbástyára az elmúlt bő egy évben nem lehetett felmenni.
A mostani munka folytatásaként 2020-ban a városfal déli részén, a Citrom utcánál található, szintén balesetveszély miatt zárva lévő gyilokjárót felújítják és az északi városfal rekonstrukcióját is elindítják, s lehetőség szerint be is fejezik jövő évben.
A bástya a busszal érkező turisták számára a belváros kapujaként is funkcionál. A járművek az építmény közelében teszik ugyanis le utasaikat, így ez az első látványosság, amivel találkoznak.