Utazás a Downton Abbey forgatási helyszíneire

A kastélyturizmust és a filmturizmust kapcsolja össze az a trend, amely Angliában kezdett kibontakozni a népszerű Downton Abbey című sorozat vetítésekor.

Most, hogy a mozifilmet is világszerte bemutatták, még inkább megélénkült az érdeklődés a festői helyszínek iránt.

A világ beleszeretett a Crawley család történetébe. Mi pedig készen állunk kielégíteni kíváncsiságukat és megmutatni, hol, milyen helyszíneken forgattunk – mondta Donal Woods, a film és a sorozat produkciós vezetője a Travel+Leisure-nek.

Az igazi Downton Abbey-t a Highclere-kastélyban forgatták Fotó: Discover Britain

A sorozatot többnyire Yorkshire-ben állították elő, de a film stábja az egész országban felkutatta a legszebb természeti tájakat és kastélyokat, Leeds-től, Bradfordig, Sheffieldtől a Hoch-tóig.

A show rajongói tudják, hogy az igazi Downton Abbey-t a Highclere-kastélyban forgatták, amely a 19. század közepén épült, Berkshire-ben, Londontól 60 mérföldnyire nyugatra. A mozifilm bemutatásával párhuzamosan naponta rajongók ezrei keresik fel a kastélyt, bár eddig is sokan voltak kíváncsiak az ikonikus épületkomplexumra. A turistaáradat nyomán új kiszolgáló infrastruktúrára lesz szükség, vélik egyes helyi lakosok.

A kastélyban még most is ott lakik annak valódi tulajdonosa, és minden úgy van, ahogy a filmben is látható, ám a bútorokat kicserélték, mert annyira értékesek, hogy a színészek sem ülhettek volna rájuk.

Az utazási irodák külön túracsomagokat állítanak össze, amelynek keretében az érdeklődők megtekintik a város templomát, a postát és a The Grantham Inn-t. A másik forgatási helyszín az Oxfordshire-i Bampton, amelynek tárgyi gyűjteménye szintén turisztikai vonzerő lett, mert tele van eredeti forgatási kellékekkel. A Swan Inn az egyik legromantikusabb cselekménynek adott otthont a forgatókönyv szerint. Bradford és Beamish is sok jelenet helyszínét adta.

Alnwick is szerepel a sorozatban, az itteni kastélyt már többször láthatták a nézők a Harry Potter-filmekben. Még a régi vasútállomás, Moors is igényt tart a turisták érdeklődésére, itt több jelenetet is forgattak.

Lacock ma is úgy néz ki, mint a 18. században Fotó: Pinterest

Lacock, az eredeti állapotában megőrzött 18. századi falu szintén a film egyik legemlékezetesebb jelenetének a helyszíne, amely a brit drámák rajongói számára ismerős lehet, hiszen itt készült Judi Dench főszereplésével a szintén sikeres Cranford sorozat.

Forrás: turizmus.com