MUISZ: megállapodás a Gödöllői Királyi Kastéllyal
Megállapodást kötött a Gödöllői Királyi Kastéllyal a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, melynek értelmében több területen is előnyt élveznek a szakmai szervezet tagjai.
A minap aláírt együttműködéssel kapcsolatban dr. Erdei Bálint, a MUISZ elnöke azt közölte lapunkkal, hogy a kastély vállalta, hogy kedvezményt nyújt az utazási irodák által küldött vendégeknek a belépőjegyek árából, ezen felül speciális kedvezményeket biztosítanak számukra rendezvények foglalása esetén is.
„A megállapodás keretében a kastély azt is vállalja, hogy minden évben március 31-ig nyilvánosságra hozza a következő évre érvényes árait” – mondta el Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Ezáltal is segíteni kívánják az utazási irodák munkáját azzal, hogy időben tudják értesíteni az esetleges változásról külföldi partnereiket. Az együttműködéstől azt remélik, hogy még több látogató érkezik a kastélyba az utazási irodákon keresztül.
Budapest, 2015. április 1.
Forrás: Napi Turizmus