GDPR, szakmai reggelik és tanulmányút – Sűrű hónapok állnak a MUISZ mögött

Az elmúlt néhány hónapban sem unatkoztak a Magyar Utazási Irodák Szövetségének vezetői, hiszen szinte minden hétre jutott valami fontos esemény, vagy bejelentenivaló. Az alábbiakban egy rövid összegzés olvasható.

MUISZ-tagok tanulmányúton Kassán

Szakmai reggelik, immár hagyományosan

A MUISZ két tartalmas szakmai reggelit is szervezett tagjainak, beutaztatóknak és utazásközvetítőknek, mindkettő teltházzal zajlott a Hauer Cukrászda patinás falai között. A beutaztató irodák reggelijén kiemelt vendég volt Máté Kristóf, a Magyar Turisztikai Ügynökség értékesítési igazgatója, aki a külképviseleti hálózat megújításáról, a vásári részvételekről és a kongresszusi iroda újjászervezéséről beszélt. Mint elhangzott, alapos kutatás előzte meg a tavaly ősszel elkezdett hálózatfejlesztési törekvéseket. A koncepció szerint a fontos, de távoli desztinációkban, mint az Egyesült Államok (Salamon Zsuzsanna) vagy Kína, az adott országban képviseli hazánkat az országspecialista. A közeli küldő országoknál viszont (pl. Farkas Kinga a németajkú területeken) Kacsa utcai székhellyel látja el a képviseletet egy szakember. Megújul a kongresszusi iroda működése is, amely keretében Meeting Planner Guide készül, megújul a honlap és új kiadványok készülnek Elhangzott az is rövidesen kidolgozza az MTÜ a kiállításokkal kapcsolatos koncepciót, és még a nyár elején meghirdetik az idei és a jövő évi vásári részvételi lehetőségeket.

Mindkét rendezvényen Gyenizse Dorottya, a MUISZ Etikai és Jogi Bizottságának vezetője összefoglalta a legfontosabb változásokat, melyek az uniós irányelv átültetése miatt lépnek hatályba július 1-től. Az új jogszabályok új logikát kívánnak a szakma részéről, hiszen a korábbihoz képest sokkal inkább termékalapú megközelítés jellemzi a szabályozást, és a fogalmak is változtak, utazási csomag mellett például utazási szolgáltatás együttesről is beszélünk. Érdemes tehát rászánni az időt és alaposan áttanulmányozni az új fogalmakat. Nagy változás van a kauciós rendszerben is, összegekben és a vagyoni biztosíték struktúrájában is, bevezetésre kerül az utas javára kötött inszolvencia biztosítást is.

Az utazásközvetítőknek szervezett reggelin Szvoboda János, a MUISZ utazásközvetítő bizottságának vezetője, az utazásközvetítő irodák piaci helyzetének változását foglalta össze. A 2018-as esztendő különösen jól alakul az utazásközvetítők számára, a válságot maguk mögött hagyta a közvetítők nagy része is, sokan mégsem elégedettek. A találkozó jó alkalom volt arra, hogy a piaci folyamatokat és tapasztalatokat megosszák egymással a szakemberek.

Átfogó MUISZ-kampány indult

Nagyon jó és előremutató hír, hogy a MUISZ átfogó edukációs médiakampányt indított több népszerű nagyközönségi felületen. A kampány célja, hogy a szezon kezdetén felhívja a figyelmet az utazási kockázatokra, felkészítse az utasokat a váratlan helyzetekre, egyszersmind, hogy megerősítse az utazóközönségben: érdemes, sőt tanácsos profira bízni az utazás megszervezését.

Az „Ezt ne felejtsd otthon – mi van a profi utazók bőröndjében?” címmel elindított online kampány első cikkében például néhány utazási iroda tapasztalt és sokat látott munkatársa osztja meg az olvasókkal, mit vinnének magukkal egy távoli és ismeretlen országba.

A cikkek a NoSalty, a Marie Claire és az NL Café felületein jelentek meg, de a kampány cikkei nyomon követhetőek a MUISZ Facebook oldalán és megújult weboldalán is, a hírek között.

Mindenható GDPR

Sokkal szárazabb, ám annál fontosabb téma volt tavasszal a GDPR, melynek megértése és a zökkenőmentes átállás érdekében a MUISZ konzultációt szervezett az Oppenheim ügyvédi iroda közreműködésével az adatvédelmi dokumentumcsomagról.

A konzultáción számos kérdésre kaptak választ a MUISZ tagjai Szó volt a meglévő adatbázisok jogszerű használatáról, a személyes adatokat tartalmazó iratok megőrzéséről, az adatvédelmi incidensekről, az adatok megfelelő törléséről vagy éppen a harmadik országokba való adattovábbításról.

Amikor a szakmai is tanul

A fentieknél könnyedebb vizekre is eveztek a MUISZ-tagok a tavasz folyamán. Valószínűleg minden szakmabeli roppant mód élvezi, ha végre ő is utas lehet egy kicsit, akinek semmivel nem kell törődnie, csak, hogy élvezze a látottakat. A tanulmányutak során erre nyílik lehetőség, s ezúttal Kassa volt az úti cél, melynek vendégszeretetét élvezhette a csapat. A Kassát, illetve a város nevét viselő régió különleges látnivalóit ismerhették meg a résztvevők május 3-6. között, a csoportot a budapesti Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője, Soňa Jelínková, valamint a MUISZ titkára, Tukacs Zsuzsa kísérte.

MUISZ-díjas szolgáltatók

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége nemrégiben első ízben adott át díjakat a legjobb szolgáltatóknak egy exkluzív MUISZ vacsora keretében a Magyar Tudományos Akadémián.

2017 legjobbjai a következők:

Az év szállodája a Continental Hotel Budapest

Az év rendezvényhelyszíne a Pesti Vigadó

Az év légitársasága a Qatar Airways

Az év személyszállító vállalkozása a La VIA Travel

Ahogyan Tukacs Zsuzsa, a MUISZ titkára elmondta, a nyári pihenés után szeptemberben ismét nagy lendülettel folytatja munkáját a szövetség, MUISZ-vacsorákkal, fórumokkal és aktív lobbimunkával segíti a tagok munkáját. Az év végi közgyűlésre már az ősz elején elkezdődik a felkészülés, ebben az évben tisztújításra kerül sor a MUISZ vezetőségében. Mindezeken felül már most folynak a tárgyalások a 2019-es tavaszi külföldi közgyűlés helyszínéről.