Kamarai ügyek és reptérfejlesztés a MUISZ-vacsora menüsorában
Az első őszi MUISZ-vacsorán az MKIK és a szakma közötti együttműködés, valamint a Budapest Airport fejlesztési programja került napirendre – számolt be az estről a turizmus.com.
Köszöntőjében Erdei Bálint MUISZ-elnök kiemelte, hamarosan eredményre vezethet a Városliget Zrt.-vel folyó egyeztetés-sorozat, amelyben a MIE és a Nit Hungary is részt vett, ígéret van arra ugyanis, hogy szeptember végén több buszparkolót jelölnek ki a Városliget körül.
Az utazási irodák ellenőrzési rendszeréről tanulmány készült, amit a MUISZ eljuttatott az MTÜ-nek. „Azért lobbizunk, hogy több hatáskört kapjon az ellenőrző hatóság” – mondta Erdei Bálint.
Aktuális problémaként szóba került az a hatósági jogértelmezés, amely szerint mindenki, aki beutaztat B2B kapcsolatokkal, az nem minősül utazásszervezőnek. Ez a MUISZ álláspontja szerint hibás jogértelmezés, ami nem tesz jót az országnak és a szakmának. Ezzel kapcsolatban találkoztak az MTÜ képviselőivel, akik, úgy tűnik, megértették aggályaikat.
Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója a Budapest Airport fejlesztési programját mutatta be. Kiemelte, hogy az utóbbi 4 év során minden évben az utasforgalom kétszámjegyű növekedést mutatott. Míg 2012 előtt 25% volt a diszkont légitársaságok részesedése, most arányuk 52% A nem-schengeni utasforgalom is átlag fölött nőtt Ferihegyen, és az utasforgalom összességében idén várhatóan eléri a 15 millió főt. Jelenleg 158 úti cél érhető el Ferihegyről 44 légitársaság járataival.
A megnövekedett forgalom miatt komoly fejlesztési program zajlik a repülőtéren, az ötéves bud:2020 program keretében 160-180 millió eurót költenek saját forrásból. „2020 után szükség lesz egy 3-as terminálra, erről hamarosan dönt az igazgatótanács, és a létesítmény 2021-re elkészülhet” – emelte ki Hardy Mihály.
Októberben lezárják a terminálok előtti parkolót, ahol 2460 férőhelyes fedett parkolóház épül, de lesz turistabuszoknak is hely a hatszintes épületben. A parkolóház 2020. második negyedévre készülhet el.
A Budapest Airport kommunikációs igazgatója több kérdést is kapott, így például Simon András, a MUISZ légiközlekedési bizottságának vezetője szóvá tette, hogy gondok vannak a takarítással, és gyakran 1,5-2 órát kell várniuk az utasoknak mire a repülőtérre érkezéstől eljutnak a gépig. Hardy Mihály szerint amikor naponta 50 ezer utas fordul meg a reptéren, ez megtörténik, de ők igyekeznek rugalmas munkaszervezéssel reagálni a csúcsidőszakokban jelentkező többletigényekre. Kiemelte, hogy a zsúfolt európai légtér miatt gyakran előfordulnak késések, amelyek felborítják az előre eltervezett munkamenetet.
Elhangzott, hogy a hatóság most vett fel 70 új munkatársat útlevél-ellenőrzésre, és jövőre nyolc új biometrikus útlevélolvasó gép is szolgálatba áll.
Jakócs Áron, a Robinson Tours ügyvezetője szerint megesik, hogy az utasok nem férnek el a terminálokon. Hardy Mihály válaszában megemlítette, hogy a jelenlegi 7-7 utasbiztonsági sor mellé még 1-1-et próbálnak kialakítani. Sormenedzsereket is felvettek, akik, adott esetben átterelik az utasok egy részét a 2B terminálról a 2A-ra.
Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezetője arra figyelmeztetett, hogy a helyzet még rosszabb lesz, ha a fapadosok utasainak a kis csomagokat is fel kell adniuk, ezért szükséges lenne kommunikálni – főleg a vidékieknek – , hogy időben érjenek ki a repülőtérre. „Évi 70-80 utasunk lekéste idén a járatát” – mondta Békefi Veronika.
Hardy Mihály elismerte, hogy a repteret is utolérte a nagy európai légi kikötőkben már megszokott zsúfoltság, és hozzátette, hogy a következő két év nehéz lesz, de már elkezdik tervezni a 2021-ben megnyitható 3-as terminált.
A rendezvényen Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara turizmusért felelős alelnöke hangsúlyozta, hogy a kamara, mint köztestület számos módon működik együtt a szakmai szervezetekkel. Horváth Vilmos 4 évtizedet töltött az utazási szakmában, 21 éve a Győr-Moson-Sopron megyei kamara elnöke.
„A tisztességes vállalkozások érdekvédelme a dolgunk, azon dolgozunk, hogy a szakma gondjai eljussanak a döntéshozókhoz” – emelte ki. Ezek után több aktuális problémát is megemlített. Kiemelte, hogy feszültség van a viszonteladó és a tour operator között. Lehetetlen helyzet, hogy, gyakran hamarabb kapja meg az utas a katalógust, mint a viszonteladó – hangsúlyozta. Javasolta továbbá a bruttó árak alkalmazását az utazási irodáknak.
Az est végén Erdei Bálint köszönetet mondott, a Horvát Idegenforgalmi Közösség leköszönő képviselet-vezetőjének, Marin Skenderovicnak. Az elnök külön kiemelte, hogy a MUISZ első európai közgyűlésére Horvátországban került sor. Erdei Bálint oklevelet és a kedvenc borát adta át Marin Skenderovicnak, majd a vacsora résztvevői egy képsorozattal idézték fel az elmúlt húsz év emlékezetes pillanatait.
Októberben lesz a következő MUISZ-vacsora Visegrádon, a Silvanus Hotelben, ahol az új etikai kódex lesz a téma. Október 25-26-án pécsi-harkányi tanulmányút lesz borkóstolással, a következő közgyűlését december második hetében tartják, ahol új elnököt is választ a szövetség, mert Erdei Bálint – bár nem akar távozni az elnökségből – nem vállalja tovább a rengeteg energiát és időt felemésztő elnöki posztot.
Az este büfévacsorával zárult. A MUISZ tagjai megkóstolhatták a Hard Rock Café specialitásait a Cézár-salátától a klasszikus fűszeres csirkeszárnyakon át a házi füstölésű oldalasig, az amerikai sajtos tésztával bezárólag.
Forrás: turizmus.com