Lefoglalták, kifizették, mégsem volt szállásuk

Lefoglalták, kifizették, mégsem volt szállásuk

Egy 14 fős szegedi társaság decemberben lefoglalt és visszaigazolt, májusban pedig ki is fizetett szállásáról Franciaországban derült ki, hogy telt házas, érkezésükről pedig nem is tudtak a helyiek. A booking.comon intézett nyaralás szerencsésen végződött: főszezonban is találtak maguknak másik helyet. A történetük tanulságos. – A delmagyar.hu cikke következik.

Egy hajszálon múlt

– Évente három-négy utazást szervezek, 39 foglalást intéztem már a booking.comon keresztül is. Nem vagyok tehát rutintalan kezdő, most mégis nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem tizenhárom barátommal az internetes szállásfoglalás kapcsán – kezdte történetét Bodó Zsuzsa. A szegedi asszony július első hetére egy provence-i utazást szervezett baráti társasága számára, bármilyen alaposan is gondoskodott azonban mindenről, majdnem meghiúsult a nyaralásuk.

– December 13-án foglaltam le Saint Maximinban a szállásunkat, egy 8 szobás, medencés villát. Meg is kaptam a visszaigazolást, majd miután nyolc nappal később módosítottam az érkezésünk időpontját, azt is visszaigazolták. Május 30-án kifizettem a szállás árát, az indulásunk előtt két nappal pedig még egy e-mailt kaptam a bookingtól, amiben kérték, adjam meg, mikor érkezünk.

A 14 fős társaság az első napok idegeskedése után végül jó hangulatú nyaraláson vett részt

A recepción nem tudtak róluk

A csapat már Franciaországban, a közelből hívta a villa recepcióját is, hogy hamarosan becsekkolnak, ekkor derült ki, hogy nem tudnak a foglalásukról, ráadásul telt ház van, így biztosan nem szállhatnak meg ott. – Ott állt 14 ember, 1600 kilométerre az otthonától, és a kifizetett szállásra nem mehettünk – mesélte a reménytelennek tűnő helyzetet Zsuzsa. Ráadásul ez egy vasárnap volt, amikor magyar nyelvű ügyfélszolgálata nincs is a bookingnak, így angolul próbálták elmagyarázni, hogy főszezon ide, 14 fős csoport oda, nekik bizony szállás kell. – Annyi választ kaptunk, hogy nem tudnak mit csinálni, törlik a foglalásunkat ingyenesen, és 7–12 napon belül visszautalják a pénzt.

Benzinkúton állva kerestek új szállást

A csapat egy benzinkúton állva kezdett szervezkedni, hogy legyen szállásuk, a booking ugyanis csak jóval alacsonyabb színvonalú helyeket ajánlott fel. A közelben találtak egy automata motelt, ahol az első éjszakát eltöltötték, és közben keresték az új bázist, ahol a következő hetet eltölthetik, és ahonnan a csillagtúrában megtervezett kirándulásokra elindulhatnak. – Bár többször kértük, hogy a booking adja írásba, mennyivel léphetjük túl az eredeti szállásunk árát, amit még kifizetnek, erre nem voltak hajlandók, így különösen nehéz dolgunk volt. Ráadásul mindenki úgy indult el otthonról, hogy csak költőpénzre lesz szükség. Végül egy másik szállásfoglaló oldalon találtunk megfelelő helyet, az eredeti helyszíntől 150 kilométerre, és bár egyikünk bankkártyáját sem fogadta el a rendszer, végül a szállásnak közvetlenül utalva meg tudtuk oldani a foglalást.

Az első munkanapon egyébként már tudtak magyar ügyintézővel is beszélni a bookingnál, ahol azt mondták, a villából visszajeleztek, hogy megfelelő a lefoglalt időpont. Amikor pedig az internetes portál ezt a visszaigazolást megkapja, már nem kommunikál a szálláshellyel. Az ügyfél kifizetett pénzét is akkor utalja át a szolgáltatónak, amikor a vendég kijelentkezett nyaralása végén. Így előfordulhat a szegedi csoportéhoz hasonló eset, ha a szálláshely más helyről duplán foglalja be az adott időpontot.


A szerencsén múlt, hogy jól sikerült a nyaralás

Bodó Zsuzsa elmondta, szerencsére az új szállásuk nem volt drágább, mint az eredeti, így nem derült ki, hogyan kárpótolta volna őket a booking, ahogyan az sem, mi történt volna, ha Franciaországba érve nem lett volna náluk annyi pénz, hogy egyheti szállásukat még egyszer kifizessék. – A befizetett összeget mindenesetre két nap alatt visszautalták, anyagi kár tehát nem ért bennünket. Ennek ellenére tanultam az esetből: legközelebb, ha megkapom a visszaigazolást, a szálláshellyel is felveszem a kapcsolatot, hogy biztos minden rendben van-e vele.

Nem létező szálláshelyet fizettettek ki

Az üggyel kapcsolatosan a delmagyar.hu megkereste a booking.com sajtóosztályát is. A Londonba küldött e-mailben arra kértek választ, milyen gyakran fordul ilyesmi elő, hogyan kártalanítják a pórul járt utasokat, illetve évente hány magyar használja szolgáltatásaikat. Nemsokkal később egyébként újabb történet került fel a világhálóra: egy fiatal nő márciusban utalta el máltai nyaralása árát, 1240 eurót, amelyről visszaigazolást is kapott, a helyszínre érve azonban kiderült, hogy az apartman már nem létezik, bezárt. Neki szintén színvonalon aluli helyet ajánlott helyette a szállásfoglaló portál ügyfélszolgálata, így maga keresett új szállást. Több mint 1500 eurót fizetett ki azért, a bookingnak a nem létező szállásért utalt pénzét ő viszont még egy hónap elteltével sem kapta vissza.