Mi lesz Párizsban az e-rollerekkel?
Szeptembertől betiltják az elektromos rollerek használatát a járdákon Franciaországban, mivel a járművek elárasztották a gyalogosok számára kijelölt területeket.
Becslések szerint csak Párizsban már 15 ezer, különféle vállalatok által működtetett, kölcsönözhető elektromos roller van, pedig még csak tavaly vezették be, így az év végére akár 40 ezerre is nőhet a számuk.
Elisabeth Borne közlekedési miniszter azt is elmondta, aki a tiltás után bármilyen rollerhez hasonló elektromos járművel – egykerekűvel, hoverboarddal – a járdán közlekedik, az 135 eurós (43 ezer forintos) bírságra számíthat. A járművekkel az utakat és a kijelölt kerékpárutakat lehet igénybe venni, „hogy a gyalogosokat többé ne szorítsák a falhoz”. Hozzátette: a gyors terjedés közben „egy kicsit anarchikusan” alakult az elektromos rollerek bevezetése.
Forrás: Index