Öt kínai városba közvetlenül

A China Eastern Airlines mostantól minden nap közvetlen járatot kínál Budapestről Kínába. Hetente háromszor repülnek közvetlenül Sanghajba, két-két napon pedig Csengtu (Chengdou) és Hszian (Xian) városában leszállnak a gépek, majd folytatják útjukat Sanghajba. A két nyugat-kínai nagyvárosban hetente négyszer visszafelé is beiktatnak egy-egy stop overt a Sanghajból Budapestre induló járatok – írta a turizmus.com.

A január 16-i, jelképes szalagátvágással színesített sajtótájékoztatón Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar fővárosban tavaly is számos új járat nyitását ünnepelhette a szakma, mégis, a mostani alkalom azért különleges, mert ebbe a két kínai városba még soha nem repülhettünk közvetlenül.

Hozzátette, hogy mostantól a magyar főváros 35 százalékkal több lehetőséget kínál a Kínába repülőknek, mint Prága. Immáron heti 13 járatról és 5 célállomásról beszélhetünk Budapest esetében.